A német sörfőzés történelmében kutatva több utalást is találni a búza sörré való erjesztéséről, amik egészen Kr. e. 800-ig nyúlnak vissza. Az 1500-as években visszább szorult a jelentőségük, hiszen a bajor tisztasági törvény alapján kizárólag árpamalátából, vízből és komlóból készíthettek sört. A búza sörhöz való felhasználása ekkoriban német területen privilégiumnak számított.
A német búzasörök felsőerjesztéssel készült, palackban másoderjesztett, hivatalos előírás szerint legalább 50% malátázott búzát tartalmazó italok. Első benyomásra a búza miatt kissá savanykásak, de mindenképp könnyed karakterű, intenzíven habzó sörök.
A belga witbier-hez képest malátásabbak és kevésbé szénsavasak, illetve aromáikban a banán és a szegfűszeg dominál. Ezeken felül felfedezhetők bennük szerecsendiós és vaniliás illat- és ízjegyek is.