Bak ale

Alapvetően a bak sörtípus Németországból származik. A Belgium területén készült baksörök kicsit eltérnek a megszokottól, elsősorban azért, mert felsőerjesztéssel készülnek. Színük hagyományosan barna, ízük kellemesen malátás, finoman édes. A pörkölt maláta íze betölti az egész szájat. Lágy és telt ízű sörök.

+ bővebben
Hol vásárolhatod meg: SörtérképOnline vásárlás

Bak ale ismertető

  Németországban a bak (bock) erős, legalább 16 Plato fok sűrűségű és ritkán kevesebb, mint 5,3% alkoholfokú sört jelent. A bak sörök tradícionálisan barnák, de manapság egyre inkább elterjedtek a világos változatai is. Alapvetően szezonális italok, de Németországban a különböző változatokat más és más időpontban kínálják a fogyasztóiknak. 

  Valószínűsíthető, hogy az eredeti bak sör erős, barna, felsőerjesztésű búzasör volt. A nemzetközi kereskedelem fellendülésével együt megnövekedett a kereslet ezen italokra, ezért kezdtek el vélhetően alsóerjesztésű módszerre átálni, hisz ekkor jóval lerövidül a termelési folyamat, ugyanis nem kell annyi ideig érlelni őket, mint az ale-ket.

  Összességében elmondható, hogy a belga bak sörök követik a német elődeik tradícióit, hiszen szinte kivétel nélkül erős, barna, felsőerjesztéssel készülő sörök.


sörfőző mesterek keverik a főzőüstöt
forrás:https://germanculture.com.ua/

Belga Sörmester
A Belga Sörmester elkötelezett híve és támogatója a felelősségteljes, kulturált italfogyasztásnak. A szeszes ital fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk, és őket kiszolgálni nem tudjuk. Kérjük, nyilatkozz, hogy betöltötted-e már 18. életéved!
nem múltam el